Dúdoló – (Gyermekversek, jelenetek – kicsiknek és nagyoknak)

11.95 

Válassz utat és célt, képességeidnek és értelmednek megfelelőt … , és én őrizlek és vezetlek azon az úton!“ – alighanem így valahogy szólt Tóth Elemérhez annak idején a mindenható tündér. Hogy tündérünk jól választott Tóth Elemér előző gyermekverskötetei – Csillagrózsa, Csillagménes, Tegnapelőtt, kiskedden, Őszi kert, Szivárvány, Pitypang stb. – maradéktalanul igazolják-bizonyítják, hiszen, ahogy azt már-már precíziós pontossággal Szeberényi Zoltán megfogalmazta: „Tóth Elemér verseiből nem a tudálékos felnőtt szól leereszkedő fölénnyel és oktatólag a gyermekhez, hanem az ihlet perceiben ismét gyermekké váló, a gyermeki világba beépülő, a gyermek szemével és tudatával a világra rácsodálkozó költő hangját halljuk. Gyermeklíránkban általa nyert ismét polgárjogot a gyermeki észjárás, a pajkos derű, a játékos hangulat anélkül, hogy erőltetett nevelés, szájbarágó fegyelmezés kísérné“. Ezt az ötletekben és vidámságban gazdag, zenei és nyelvi eszközökben változatos gyermekköltészetet találjuk Tóth Elemér Dúdoló“ című kötetében is. Versei, a maguk nyelvi-tartalmi sokszínűségükkel, ritmikai változatosságukkal, a gyermek számára is élvezhető humorukkal, ötletességükkel és hangulataikkal olyan élményekkel gazdagítják a gyermekeket, amelyek egész életre könyvszerető emberré teszik, tehetik a fogékony fiatal olvasót.
Viac info

Vydavateľstvo: Vámbéry Polgári Társulás